Facebook
Bejelentkezés dátuma:
Éjszakák száma:

Őszi kirándulások esőben vagy napsütésben - az én utam

Lassan vége a nyaralásnak, kezdődnek ismét a dolgos hétköznapok. Tele élményekkel, kicsit szomorkásan hagyjuk magunk mögött az elmúlt heteket. Ám az ember természetes igénye az alkotás, a munka és a tanulás, így augusztus vége felé a megszokott napirendet és az új kihívásokat már jólesően vesszük tudomásul.

Őszi kikapcsolódás, túrázás

Ahhoz, hogy fenn tudjuk tartani az egyensúlyt a munka és a pihenés között, nem árt, ha néhány hónapra előre megtervezzük a következő feltöltődés időpontját.  A nyári és a téli szünet közötti beláthatatlanul hosszú időszakot érdemes megtörni egy kellemes őszi kikapcsolódással valahol, ahol gyönyörködhetünk a legszebb évszak semmihez sem hasonlítható szépségében.  A Zichy Park Hotel éppen megfelelő választás erre, hiszen a hatalmas, ősfás birtok körül megannyi túraútvonal található, ahol edzettségi szintünknek megfelelő ütemben járhatjuk be a környéket. Ha a gyaloglás nem tartozik kedvenc sportprogramjaink közé, az sem baj, mert itt számos további sportolási és kikapcsolódási lehetőség közül választhatunk. Lehet nálunk kerékpározni, lovagolni vagy akár az extrém futópályát is kipróbálhatjuk. Kevésbé aktív vendégeinknek ajánljuk a csónakázást, a lovaskocsikázást, vagy a horgászatot, mely talán a legkedveltebb tevékenység a birtokon.

 

Nagy őszi kirándulások különleges hangulatban

Az őszi időjárás kiválóan alkalmas nagyobb kirándulásokra, hiszen a hőmérséklet tökéletes, szerencsés esetben még a napsugarakból is begyűjthetünk egy adagot télire. Ha hűvösebb van, netán az eső is elered útközben, akkor sem kell kétségbe esni. A könnyű esőkabát a hátizsákban mindig rendelkezésünkre áll. Egyébként az eső nem csak zavaró körülmény lehet a túra során. Amióta világ a világ, kontinentális éghajlaton ősszel bizony többet esik az eső. Fogadjuk ezt el és nézzük kicsit más megvilágításból a helyzetet. Az esőkabát megvéd attól, hogy vizesek legyünk, a fizikai terheléstől pedig fázni biztosan nem fogunk. Így marad az esőcseppek halk kopogása körülöttünk, mely különleges hangulatot varázsol a túránkhoz és marad a színes falevélen szikrázó vízcseppek látványa, melynél nehéz szebbet találni. Örülhetünk majd, hogy sikerült túllépni a komfortzóna határát és útra keltünk. Kár lett volna kihagyni ezt az élményt.

 

Az én (túra)cipőm, az én utam

Ha már lehetőségünk nyílt rá, használjuk a természet erejét arra is, hogy kicsit átgondoljuk az életünket – nem is hisszük, hogy egy kiadós túra ideje alatt milyen világmegváltó dolgok juthatnak eszünkbe. Az eddig megoldhatatlannak hitt problémákat a hulló falevelekkel együtt elfújja a szél, helyet adva fejünkben a megoldásoknak. Érdemes a racionális gondolkodást kicsit félretenni és figyelni az intuícióinkra, vagyis a belső hangunkra. Jóval hatékonyabb, mintha a családtagjaink vagy a barátaink tanácsaira hallgatunk. Amíg valaki nem próbálta fel a cipőnket és nem járta végig az utunkat addig a legjobb szándékkal sem tudhatja, hogy mi jó nekünk igazán. Mi viszont pontosan tudjuk. Csak általában jobban figyelünk másokra, mint saját magunkra. Ezért az őszi túrázás alatt érdemes folyamatosan fejben tartani: az én (túra)cipőm, az én utam, az én életem…

A Zichy Park Hotel ősszel is várja szeretettel vendégeit. Remek túraútvonalakkal és sok más szabadtéri programlehetőséggel. Kedvezményes csomagajánlataink ide kattintva érhetők el.



Legfrissebb híreink
A karácsonyi időszak elég stresszes tud lenni, aminek köszönhetően nem tudunk minőségi időt tölteni a szeretteinkkel. Érdemes ezért kiszakadni az ünnepek eljövetelével a megszokott környezetből, és egy vidéki helyszínen élvezni...
Senki sem tud ellenállni egy kiscicának, kiskutyának vagy akár egy póninak. Azonnal szeretnénk megsimogatni, a közelében lenni, etetni,...
Nyári étlapunk legkedveltebb fogása vitathatatlanul a tejszínes gyümölcsleves. Vendégeink kortól függetlenül rajonganak érte,...
Aki még nem járt a Zichy Park Hotelben, az nem igazán értheti, miért látogatnak el hozzánk újra meg újra visszatérő vendégeink....
Zichy Park Hotel

 

Elérhetőség

Cím: H-7043 Bikács-Kistápé LigetCím: H-7043 Bikács-Kistápé Liget

Telefonszám Telefon: KATTINTSON

© 2013 - 2018 Zichy Park Hotel Honlapkészítés, webdesign: Expedient | Marketing tanácsadás, keresőoptimalizálás: Marketing Professzorok