Gemenc és környéke

Duna-menti Sárköz területén található Gemenc festői szépségű ártéri világa.

Területét átszövik a „fokok”, melyek részben természetes, részben emberkéz által kialakított eredetű keskeny csatornák. Ezeken keresztül biztosították hajdan a belső területek elárasztását, mely az erdő területén élő gazdálkodók megélhetését segítette.

A folyó ártéri növényvilágát a bokorfüzesek, puha- és keményfa ligeterdők jellemzik. Találkozhatunk itt nyári tőzikével, dunai csillagvirággal, ligeti szőlővel. Állatvilágának kiemelkedő értékei a védett jégmadár, a fokozottan védett rétisas, a fekete gólya és a barna kánya.

Gemenc híres kiváló gímszarvas és vaddisznó állományairól, ezért hazánk egyik legjelentősebb vadászterülete.

Gemenc a kijelölt turistautakon, tanösvényeken szabadon látogatható. Itt húzódik az országos jelentőségű Rockenbauer Pál Dél-Dunántúli Kéktúra útvonala is.

A Gemenc Zrt. szervezett túrákat is indít a környéken. A programlehetőségekről itt tájékozódhat tájékozódhat.


TOVÁBB

Gemenci Erdei Vasút

A Gemenci erdő Európa legnagyobb összefüggő ártéri erdeje, 20 ezer hektáros területe Paks - Dunaszentbenedek vonalától az országhatárig a Duna jobb és bal partján terül el. Ebben a különleges síkvidéki, átréri erdőben kanyarog 30 km hosszan a Gemenci Erdei Vasút vonala.

A Pörbölyi Ökoturisztikai Központból indul a vonat, nyomvonala a Duna és a Sió vonalát követve a Gemenci erdőben, a Gemenc Zrt. által vagyonkezelt állami tulajdonú területeken halad, és napjainkban a faanyagszállítás mellett főként idegenforgalmi, ökoturisztikai feladatokat lát el. A 30 kilométeres pályán egészen a Szekszárdtól 6 km-re lévő Bárányfokig utazhatnak a kirándulók. A kisvasút hétköznap Malomtelelőig, hétvégén Gemenc-Dunapart állomásig menetrend szerint közlekedik, téli időszakban zárt, fűtött kocsikkal. Az utazás kiegészíthető sétahajózással, lovas fogatozással, kenuzással, kerékpározással, gyalogtúrákkal, melyekhez szakvezetés is igényelhető.

parallax background

Online foglalás

Foglaljon szobát online garantáltan a legjobb áron, azonnali visszaigazolással!